A Komárom-Esztergom Vármegyei Civil Közösségi Szolgáltató Központ augusztus 29-én sajtóreggeli eseményre invitálta a vármegyei civil szféra képviselőit, tagjait.
A Civil Központ által megszervezett sajtóreggelik, megbeszélések célja, hogy vármegyénkben tevékenykedő civil szervezetek „megmutathassák egyesületeket, alapítványukat” a vármegyei sajtó képviselőinek, valamint a rendezvényen megjelent szervezetek megosszák egymással programjaikat, tevékenységeiket, közös kapcsolódási pontokat létesíthessenek.
Mecseki Melinda, a Komárom-Esztergom Vármegyei Civil Közösségi Szolgáltató Központ szakmai vezetője ismertette a Civil Központ közelgő programjait, rendezvényeit:
- CIVIL INFO – NEA 2024 országos tájékoztató rendezvény – 2023. szeptember 5. – Komárom-Esztergom Vármegyei Kormányhivatal
Országos tájékoztató rendezvény a Miniszterelnökség Civil és Társadalmi Kapcsolatokért Felelős Helyettes Államtitkárságának munkatársai részvételével.
A rendezvényen a Miniszterelnökség munkatársai az októberben megjelenő Nemzeti Együttműködési Alap pályázatokról adnak tájékoztatást, valamint beszámolnak a civil szervezeteket érintő várható változásokról, legfontosabb határidőkről.
- Civil Véradás
A Miniszterelnökség Civil és Társadalmi Kapcsolatokért Felelős Helyettes Államtitkársága a Civil Közösségi Szolgáltató Központok, valamint az Országos Vérellátó Szolgálat (OVSZ) és a Magyar Vöröskereszt közreműködésével immár kilencedik alkalommal rendezi meg a Civil Véradó Hetet, mely idén is országszerte nyújt lehetőséget a véradásra.
Komárom-Esztergom Vármegyében az alábbi időpontokban és helyszíneken várjuk véradókat:
Szeptember 7. 14:00-18:00 – Tatabánya, Jubileum park – Tatabánya Városi Szabadidősport Szövetség székház
Szeptember 12. 10:30-13:00 – Esztergom, Kapcsolatok Háza
- szeptember 25. Civil Értékeink Vármegyénkben – Tatai Rendház
Első ízben kerül megrendezésre egy „civil nap”, melynél lehetőséget szeretnénk biztosítani különböző helyi szervezetek (kézzel készített termékek; kézműves áruk, textíliák, portékák árusítása) bemutatkozására. A rendezvény része egy „kerekasztal-beszélgetés”, melyre cégvezetőket, HR munkatársakat, mecénásokat, támogatókat, valamint civil vezetőket várunk. A beszélgetés célja, hogy gyakorlati példákon, jó gyakorlatok útján vitassuk meg, miként kapcsolódhatnak össze, működhetnek együtt a vállalkozások, cégek civil szervezetekkel.
A saját szervezésű programokon túl szeptemberben számos partnerszervezet rendezvényén is találkozhatnak velünk:
- szeptember 9. XX Tata és Térsége Civil Napok program – Fesztivál „Civil Hőfokon”
- szeptember 16. Esélyek Napja
Civil szervezetek bemutatkozása
- Humanitás Sportegyesület – Szabó Istvánné
Idén a Nemzeti Együttműködési Alap és a BGA Zrt. támogatásának köszönhetően immár negyedik alkalommal Szabó Szonja Para Képzőművészeti Biennálét és Para Boccia Emlékversenyt. Az eseménynek ezúttal is nagy sikere volt. A következő évben ünneplik fennállásuk 20 éves jubileumát, ezt a jeles eseményt egy tatabányai nagyrendezvénnyel szeretnék emlékezetessé tenni.
Együttműködői az Esélyek Napjának – boccia verseny
- Áhi Jóga Egyesület – Bacsárdi József
A nyár nagy részében egészségmegőrző, prevenciós, sport programokkal járták a környező településeket, valamint a felvidéki Nagypákára is meghívást kaptak. Állandó résztvevői számos nagy rendezvénynek, mint például: Esélyek Napja, Tatai Sportágválasztó, Tatai Civil Napok. Ebben az évben is megszervezik az adventi ajándékosztást, nagy szabású sportnapot szeretnének szervezni Tatán.
- MTESZ Komárom-Esztergom Vármegyei Egyesület – Takács Zsuzsa
A szervezet fő feladata a klímavédelem, környezetvédelem. Ezen feladatok mentén járják az iskolákat, közösségeket, képzéseket, vetélkedőket, konferenciákat szerveznek. Október 3-án Esztergomban fogják bemutatni a dr. Prokopp Mária Széchenyi-díjas magyar művészettörténész közreműködésével készült kiadványukat.
- Mosolygós Gyermekekért Alapítvány – Mészáros Mária
A nyáron támogatóik hathatós közreműködésével két turnusban tudták hátrányos helyzetű gyermekek táborozását biztosítani. Több éve sikeresen működtetik a „Fogadj örökbe egy táborozót” elnevezésű programjukat. Ezen akcióval cégek, szervezetek, magánszemélyek, vállalkozók járulhatnak hozzá hátrányos helyzetű gyermekek táboroztatásához, a tábori költségek átvállalásával.
Az őszi szünet idején is 4 napos, 3 éjszakás tábort szerveznek.
A Tatabányai Kézilabda Clubbal való együttműködésnek köszönhetően gyermeksarokkal, kreatív foglalkozásokkal várják a fiatalokat a kézilabda mérkőzések alkalmával a Multifunkciós Csarnokban.
Visszatérő programjuk a tartós élelmiszer gyűjtés a Szegénység elleni küzdelem Világnapjához kapcsolódóan.
Az idei évben tökfesztivált és adventi programokat terveznek még tartani. Legközelebb a Tatabánya Bányásznapon találkozhatnak tagjaikkal, önkénteseikkel a rendezvényre kilátogatók.
- Oroszlány és Térsége Civil Szervezeteinek Egyesülete – Elekes Lászlóné
Az idei évben társzervezőként, együttműködő partnerként számos oroszlányi programhoz csatlakoztak, pl: Petőfi Emlékév programok, Civileké a Ház. 2017 óta évente nagy sikerrel rendezik, szervezik meg a Legszebb Konyhakertek Oroszlányban elnevezésű programot. Az idei évben 25 támogatónak köszönhetően minden nevezőnek tudtak ajándékot biztosítani.
Nagy örömükre szolgál, hogy az utóbbi években egyre sikeresebben működnek együtt a civil szervezetek az oroszlányi önkormányzattal. A város egyre több helyi programba vonja bele a helyi szervezteket. Pl.: Bányásznap, Boroszlány.