+36-34/787-242 info@mntkem.hu
Július hónapban A Vértes Agorája megkeresésének eleget téve nyári táborokban jártunk.
🎯A Civil Közösségi Szolgáltató Központ országos hálózatának kiemelt feladata és egyben célja a fiatalok bevonása a civil szerveződések életébe.
🧐 Ezen célkitűzést a gyakorlatban az Alacoolj elnevezésű – a civil szervezetek alakulását, önkéntesek bevonását bemutató középiskolás fiataloknak szóló társasjátékkal igyekszünk megvalósítani. Elsősorban a tanítási időszakban, tanórai keretek közt.
🤩 Az elmúlt két hétben rendhagyó módon általános iskolás korosztályú gyermekekhez látogattunk el a Puskin Művelődési Házba. A táborlakók a korosztályuknak megfelelő módon rövid ismertetőt hallgathattak meg egyesületünkről és a Civil Közösségi Szolgáltató Központról. Ezután következhetett a számukra izgalmasabb program: érzékenyítő, fejlesztő játékokat próbálhattak ki.
Többek között:
💥 Részeg szemüveg
💥 Tapintható dominó
💥 Hangzó memória
💥 Vak pálya
💥 Csörgőlabda
A diákok nagy lelkesedéssel próbálgatták játékainkat és érdeklődtek milyen programok alkalmával találkozhatnak még velünk.
Köszönjük a szervezőknek a szíves meghívást!😊
A tábori alkalmakról még több fotó tekinthető meg közösségi oldalunkon:  https://www.facebook.com/kemcic