+36-34/787-242 info@mntkem.hu

Örömmel tájékoztatjuk Partnereinket, hogy megjelent az Önkéntes Szemle 2023. évi második száma,
amelynek központi témája a felvidéki, erdélyi, vajdasági, kárpátaljai önkéntesek és önkéntesség
bemutatása.

A folyóirat új számának elméleti tanulmányai hiánypótlónak tekinthetőek, hiszen a kisebbségben
élő, 15-29 éves magyar fiatalok önkéntes tevékenységét kívánják bemutatni, az önkéntessé válás
befolyásoló tényezőit, az önkéntesek megszólítását, kiválasztását és foglalkoztatását, az önkéntes-
menedzsmenti munkával elérhető és kiaknázható erőforrásokat. Ebbe a körbe illeszkedik a
szlovákiai magyar önkéntességgel és civil aktivitással foglalkozó tanulmány is.
Esettanulmányokon keresztül kapunk betekintést az erdélyi önkéntességbe, az ukrajnai és a
kárpátaljai önkéntesek munkájának kiemelt területeibe. A recenziókból képet kaphatunk az
Önkéntesség Magyarországi Éve alkalmából megrendezett konferencián elhangzott előadásokról
és az epizodikus önkéntesek jellemzőiről.

ÖNKÉNTES SZEMLE: https://www.onkentesszemle.hu/aktualis-2023-3-evf-2-szam/

A Civil Közösségi Szolgáltató Központok hálózata is kiemelt feladatának tekinti az önkéntességgel
kapcsolatos képzések, rendezvények szervezését, a civil szervezeteknél végzett önkéntes segítő
munka, közérdekű önkéntes tevékenység népszerűsítését a középiskolás korosztálytól kezdve az
egyetemi hallgatókon át a klasszikus civil szervezetek, alapítványok, egyesületek köréig. Kérjük,
hogy a téma iránt érdeklődők friss információkért keressék a civil központ munkatársait!