A Komárom-Esztergom Vármegyei Civil Közösségi Szolgáltató Központ a Civilek Napja alkalmából sajtóreggeli eseményre invitálta a megyei civil szféra tagjait.
A sajtóreggelin szó esett a Civil Központ éves feladatairól, a civilek számára nyújtott szolgáltatásokról, illetve a részt vevő képviselők lehetőséget kaptak arra, hogy pár mondatban bemutassák tevékenységüket a sajtónak és a megjelent civil szervezeti tagoknak.
A bevezetőben Mecseki Melinda, a Vármegyei Civil Közösségi Szolgáltató Központ szakmai vezetője kiemelte, a Majki Népfőiskolai Társaság a következő 3 éves periódusra (2023-2025) is elnyerte a Civil Közösségi Szolgáltató Központ címbirtokosi címet, mely lehetőséget teremt arra, hogy a már meglévő kapcsolatok a Civil Központ és a vármegyei egyesületek, alapítványok, szervezetek között tovább erősödjenek, új kapcsolatok jöjjenek létre. A következő években is képzésekkel, tanácsadásokkal, programokkal állnak a civil szervezeteket és a lakosság rendelkezésére. A Civil Központ számos állandó és számos új programmal is évről évre jelentkezik.
Civil szervezetek bemutatkozása
- Őzike Alapítvány – Kulcs az elesettekhez
Az alapítvány kezdetben egy kisgyermek megsegítésére jött létre. Azonban ez a személy időközben elhunyt, de a segítségnyújtási szándék, a szervezt eszmeisége megmaradt. Az alapítvány célja a beteg, sérült gyermekek és felnőttek, egyedül élő idősek segítése. Programjaik: kupakgyűjtés, adománygyűjtés, ruhaosztás, táborok, családi napok szervezése.
- Tatabánya Alpin Sportklub
Fő tevékenységét tekintve egy sport szervezet, mely az érdeklődők számára nyújt szolgáltatásokat, pl: via ferrata, kalandpark. Küldetésüknek tekintik, hogy a fogyatékkal élőknek, gyógyult betegeknek, speciális élethelyzetű személyeknek is hasznos, pozitív élményt biztosítsanak.
Céljuk olyan személyek, közösségek felkarolása, akik saját erőből nem feltétlen tudnak a sziklamászás, a kalandparkozás lehetőségéhez jutni.
- PontMost Egyesület
A MértékAdó Nők Társaság új névvel, új arculattal, de az eddigiekhez hasonló szellemiséggel áll az érdeklődők elé. Különböző tréningekkel, képzésekkel, kézműves- és közösségépítő programokkal, szabadidős tevékenységekkel várják a csatlakozni vágyó fiatalokat és időseket egyaránt.
Többek között szabadtéri, valamint SENIOR jóga, különböző szűrővizsgálatokkal kapcsolatos előadások és egy egyedülálló a Föld Napjához kötődő növénycsere akció szerepel az idei program kínálatukban.
- KEM Tehetséggondozó és Léleksegítő Alapítvány
Az Alapítvány egy sok-sok éves múlttal rendelkező szervezet, melynek portfóliójában a fogyatékkal élők, hátrányos helyzetűek megsegítése áll.
Visszatérő programjaik többek között az Autizmus Világnapjához kapcsolódó program, Esélyek Napja, Százszorszép Fesztivál. Ezen programokat, igyekeznek évről-évre újra megrendezni.
- Humanitás Sportegyesület
A Humanitás Sportegyesület alapvető célja a négy végtag sérültek számára egy speciális játék, a boccia biztosítása. Az egyesület 19 éve működik.
Jelenleg egy olyan gépjármű beszerzésén, hosszútávú bérlésén munkálkodnak, melynek segítségével sportolóikat edzésekre, versenyekre tudják szállítani.
- Kék Tigrisek Szurkolói Csoport Sportegyesület
Alapvetően a közösség a tatabányai férfi kézilabda klub szurkolóinak összefogására, közösségbe szervezésére alakult. Azonban a közös szurkoláson túlmenően az egyesület célja a közösségformálás, társadalmi felelősségvállalás, szabadidő hasznos eltöltésének biztosítása, egészséges életmódra nevelés. Az egyesület több éve aktív tagja a helyi közéletnek, többek között közösségi szemétszedések aktív résztvevői, sportnapok szervezői és résztvevői az egyesület tagjai.
- Áhi Jóga Egyesület
Az egyesület fő tevékenysége a jóga foglalkozásokon keresztül az egészséges életmódra nevelés, egészségtudat kialakítása mind a fiatalok, mind az idősebbek körében egyaránt. Ezen túlmenően adománygyűjtő akciók által az egyesület tagjai is aktívan munkálkodnak a helyi (főként tatai) közéletben.
Az eseményről a kemma.hu tudósított: https://www.kemma.hu/helyi-kozelet/2023/02/egyesuletek-alapitvanyok-mutatkoztak-be-a-civil-kozossegi-szolgaltato-kozpont