A Gyerekparadicsom Alapítvány egy online kérdőív segítségével vizsgálja az önkéntesség elterjedését a felsőoktatásban.
Minden olyan szervezet együttműködését kérik, akik foglalkoztatnak felsőoktatásban tanuló hallgatókat önkéntesként.
Önkéntes tevékenység kreditekkel való elismerése
A nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény 49. § (2) 2015 óta lehetővé teszi, hogy szabadon választható tárgyak helyett önkéntes tevékenységben vehessenek részt a hallgatók.
Szeretnénk megvizsgálni, hogy
1) milyen gyakorlatok alakultak ki a törvény adta lehetőség alapján, illetve
2) az önkéntesség kreditekkel való elismerését lehetővé tevő programot tervező intézményekben milyen elképzelések alakutak ki, ide értve azokat az intézményeket is, ahol még csak ötletgyűjtés, kidolgozó munka folyik, de a megvalósításra részletes szabályokat még nem dolgoztak ki.
A törvényalkotó nem fejtette ki, de vizsgálatunkkor folyamatosan szem ellőtt kell tartanunk, hogy valójában az önkéntes tevékenységnek mint tanulási helyzetnek az elismeréséről és ennek megfelelő megszervezéséről van szó. Kérjük kérdéseinket is így értelmezni.
Vizsgálatunk első szakaszaként az alábbi kérdőív kitöltésére kérjük.