Ismét csalók a vonal másik végén!
Ismét csalók a vonal másik végén! Arany oldalakra, telefonkönyvre stb. való hivatkozással keresik a civil szervezetek döntéshozóját. A telefonálóknak még a feljelentés említésére sem rebben meg a hangjuk, folytatják monológjukat.
Bátran szakítsák a vonalat!
A forgatókönyv azonos: kamu szerződés és megerősítő telefonhívás A telefonkönyves csalók rendszerint ugyanazt a módszert alkalmazzák, kamu szerződést küldenek és állítanak ki a gyanútlan vállalkozás számára, majd telefonon is felhívják a cégeket, ahol egyeztetni akarnak a hátralék miatt. A szerződésben az szerepel, hogy a vállalkozás egy évig megjelent valamelyik telefonkönyv felületén különböző összegekért, a szolgáltatás pedig a hátralék kifizetésével lemondható.
Partnercégünkhöz is ilyen hívás futott be – természetesen magántelefonszámról -, ám amikor a kontakt személy elérhetőségét kérték visszahívást ígérve, a csaló egyszerűen bontotta a vonalat. Milyen meglepő?!
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) korábban már több ízben felvette a kesztyűt a csalókkal szemben, egy 2015-ös tájékoztatójukban külön felhívták a figyelmet arra, hogy senki ne hagyja becsapni magát ilyen kamu számlákkal.