+36-34/787-242 info@mntkem.hu

A Majki Népfőiskolai Társaság a Nemzeti Tehetség Program keretében felkért előadónk Hetzmann-né Begala Anna a Kós Károly Közösségi Központban tartott fórum-beszélgetést. Az előadáson az alábbi témák kerültek elő:

  • tehetségeket támogató lehetőségek, eszköztárak
  • felelősségvállalás a tehetséggondozásban,
  • gazdagabb eszköztárak megteremtése a tanulók egyéni tehetség fejlesztése érdekében, illetve az egyén tehetségének kibontakozásának érdekében

Továbbá  előadónk azt is fontosnak tartotta hangsúlyozni, hogy a tehetség felismerése, kutatása magában hordozza a kibontakoztatás segítségét is. A támogató család, a támogató környezet, légkör, eszköz, lehetőség mellett, hatalmas felelősség hárul egy igazán tehetséggondozó tanárra.

A fórum során ezen kiemelkedő jelentőséggel bíró gondolatokat, elméleti és gyakorlati információkat közvetítette szakemberünk a hallgatóságnak.