A konzultációval, fórum-beszélgetéssel elsősorban olyan közösségeket, csoportokat, személyeket céloztunk meg, akik a mássággal, hátránnyal élő embertársaik felé nagyobb empátiával, elfogadással szeretnének viszonyulni. A délután során megismerhették a jelenlévők hogyan lehet segíteni a hátránnyal élő társaikon, s hasznos tippeket, gyakorlati ötletekkel szolgált az előadó arra, hogy hátránnyal élő társaink hogyan lehetnének értékes és hasznos tagjai egy adott közösségnek. Az érzékenyítést célzó program célcsoportját elsősorban az iskolán belül dolgozó pedagógusok jelentették, akiknek alkalma nyílt társas viselkedési módok gyakorlására, az autizmus természetének megismerésére, s a velük foglalkozó pedagógusok felkészítésére, az autizmussal élő gyermekek tehetségének kibontakoztatási lehetőségeinek megismerésére.