A Komárom-Esztergom Megyei Család, Esélyteremtő és Önkéntes Ház Kós Károly Közösségi Központjának közreműködésével Nyári Esély Órák valósultak meg, Tvarosek József Lászlóné vezetésével.
A foglalkozásoknak a Tatabányai Éltes Mátyás Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Általános Iskola és Speciális Szakiskola adott otthont.
A tanórán kívül, nyári szünetben, napközis tábori keretek között lebonyolított órák során, a célcsoportot, a 12-25 éves fiatalokat igyekeztünk érzékenyítő foglalkozások útján megismertetni a jelnyelvvel, a hallássérültséggel, a hallássérült társadalommal.
Az első alkalom témájául a daktil kézjelek szolgáltak. A foglalkozás során a résztvevők megismerkedtek Tvarosek
Józsefnével, a SINOSZ, azaz a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetségének megyei titkárával, aki a foglalkozásokat levezényelte. Az óra keretében a résztvevők megtanulták az alapvető daktil kézjeleket, megtanulták eljelelni nevüket. A kétszer 45 perces foglalkozás végére már az ifjúság önállóan, segítség nélkül jelelte el a saját nevét.
Fontos, hogy a gyerekek megismerjék a fogyatékossággal élő emberek speciális helyzetét, s mind ezek révén a társadalom sokszínűségét elfogadó fiatalokká váljanak, s ne eltávolodással, hanem megértéssel közelítsenek feléjük. A Komárom-Esztergom Megyei Család, Esélyteremtő és Önkéntes Ház közreműködésével lebonyolításra kerülő Nyári Esély Órák ezért bírnak nagy jelentőséggel. A foglalkozások útján mi is, ezt a célt tartjuk szem előtt.