+36-34/787-242 info@mntkem.hu

„…A levest még sikerült normális keretek között elfogyasztanom, de a rántott húst, a krumplit és a kistányérban kihelyezett savanyúságot már nem. Az uborkákat egészben tömködtem a számba, s a húst sem sikerült elvágnom. Néha hatalmas szeletekkel kellett megbirkóznom. A tányérom tartalmának egy része a terítőn landolt. Fél órán keresztül vett körbe a sötétség, mégis rendkívül elfáradtam…”

 Március végén rendhagyó programot szerveztünk a TSZC Kereskedelmi, Vendéglátó és Idegenforgalmi Technikum és Szakképző Iskola diákjai, tanárai közreműködésével.

Galambos Krisztián látássérült tapasztalati szakértőnk felvetése nyomán elsősorban ügyfélszolgálatot végző szeméylek számára hirdettük meg szemléletformáló, figyelemfelhívó programunk. Ugyanis látássérültként gyakran szembesül azzal a szituációval, hogy a napi ügyintézés során az egyes szolgáltatók ügyfelekkel foglalkozó kollégái a legnagyobb jó szándék és segítőkészség ellenére sem tudják miként lehetnek a fogyatékkal élők segítségére munkájuk során.
Láthatatlan kóstoló eseményünkkel ezért megpróbáltuk kicsit a látássérültek életét, nehézségeit bemutatni, s a résztvevőknek lehetőségük volt mindezeket saját kézből megtapasztalni.

Köszönjük minden résztvevőnek a megjelenést, Galambos Krisztián barátunknak a közreműködést. Reméljük mindenki hasznos tapasztalatokkal térhetett haza!

Az eseményről a megyei hírportál szemléletes beszámolót készített: https://www.kemma.hu/helyi-kozelet/2022/03/fel-ora-a-sotetben-lathatatlan-kostolot-tartottak-a-keriben-fotok?fbclid=IwAR2NnhJasY58K-I1xydBgud_rqonfFtyavi87CzmjD7tsjz5g1FoIGqPfxQ