A hagyományokat folytatva, immár hatodik alkalommal került megrendezésre a Civil Véradás a Miniszterelnökség, az Országos Vérellátó Szolgálat, és a Civil Központok országos hálózatának közös szervezésében.
A Civil Központok egész héten eltérő időpontokban országosan, 46 különböző helyszínen várják a civil szervezetekhez kötődő személyeket és minden önzetlen véradót.
Komárom-Esztergom megyében február 24-én 14:30 és 18:00 között a Tatabánya Városi Szabadidősport Szövetség székházában várták a Civil Központ megyei munkatársai a véradókat.
A Véradás a tervezetthez képest egy órás csúszással vette kezdetét. A délelőtt folyamán Oroszlányban irányított véradást szerveztek, s a nagy véradószám miatt az OVSZ munkatársai csak később tudták elhagyni a helyszínt, így Tatabányára is később érkeztek. Ennek pozitív hozadéka volt, hogy a véradásra érkező Turul’s Miners Sportegyesület tagjai (Grundfos Tatabánya kézilabda szurkolók), illetve a többi véradásra érkező civil szervezeti tag (Kalló Box Egyesület, Tatabányai Kerékpáros és Triatlon Klub) segítségével pár perc alatt a helyére kerültek a véradó ágyak, elektronikai, egészségügyi felszerelések, így elkezdődhetett a VI. Civil Véradás.
A délután mind a négy ágy folyamatosan működésben volt, az OVSZ munkatársai a hosszú nap ellenére fáradhatatlanul dolgoztak, a véradók is zárásig folyamatosan érkeztek, így a három óra leforgása alatt 34-en nyújtották váradásra karjukat, melyek közül 29 személy véradása volt sikeres.
Köszönjük a véradóknak, hogy csatlakoztak a Civil Véradáshoz és véradásra nyújtották karjukat. Következő Civil Véradás időpontja: 2022. szeptemberben 5.-9.